A tinédzserkor, ahogyan én megéltem a lázadásról szól. Nagyfokú meg nem értettség uralkodik ilyenkor a fiatal szív lelkében, és úgy érzi, hogy minden és mindenki ellene fordul. Hogy ha még piszkálják is, hogy mondja el mi bántja, szerintem akkor még inkább magába fordul és nem fog nyitni annak sem, akinek addig szívesen beszélt az őt érintő ügyekről. Fontos az elfogadás a tinik felé, hogy ha nem tudjuk őket megérteni, de legalább ne akarjuk, hogy ellenünk legyenek és az értetlenségünkkel még furább, vakmerőbb tettekre sarkaljuk őket. Bezzeg amikor kapnak valami nagyobb dolgot, akkor lelkesek lesznek és mindent teljes erőbedobással csinálnak, ha tervezésről van szó.

Ilyen volt a szomszédomban lakó tini lány fürdőszobája, aki a szüleitől azt kapta születésnapjára, hogy a szobájához külön csak általa használt fürdőszobát építenek, és ő alakíthatja ki, hogy minek hol legyen a helye és hogy, milyen színekben pompázzon a fürdő, kezdve a kiegészítőktől egészen a csempékig.
Fiatal lány lévén, rögvest bele vetette magát az internet adta lehetőségekbe, képeket nézett és az alapján próbálta feltérképezni, hogy milyen is legyen az ő külön bejáratú fürdője.

Amikor pedig rátalált arra az oldalra, ahol számos nagyon hasznos ötletet talált, még arról is, hogy milyen módon érdemes elhelyezni a zuhanytálcát és a mosdókagylót, hogy azok a lehető legpraktikusabban szolgálják az ő kényelmét. Mindezt egyetlen egy oldalon találta meg, amely oldal nem csak jó ötleteket, de nagyon hasznos tanácsokat is tartalmaz a felújítás és a fürdőszoba kialakítás kapcsán. Egyfajta útmutatás a hosszú úton, melyre most szomszédomék léptek azzal, hogy megígérték és belevágtak a lánya fürdőszobájának kialakításába. Egyik folyamat követte a másikat, és szépen haladtak azon az úton, melyet végig kísért a lánya által megtalált remek tanácsadói oldal. Mely oldalnak minden szava kincs és a javukra vált. Ahhoz a ponthoz értek, amikor a csempe választást kellett véghez vinni.

Itt a lánya nagyon nagy álmokat szőtt, hogy milyennek is szeretné látni az ő fürdőjét. Egyfelől nagyon letisztult fürdőszobát képzelt el magának, az apja első körben nagyon megijedt, hogy biztos tele szeretné rakni rózsaszín dolgokkal és majd a csempe is rózsaszín lesz. Nagy meglepetést okozott a lány, hiszen azt mondta, hogy letisztult, itt még az apja azt gondolta, hogy a rózsaszín is lehet letisztult, de szerencsére a szomszédom lánya egy másik színt mondott, ami nem más volt, mint a szürke. Teljesen megnyugodott az apja, hiszen az soha nem megy ki a divatból és sok dolog passzol hozzá kiegészítő gyanánt. Már csak a szürke csempe volt kérdés, hogy honnan is szerezzék be, fürdőszoba csempe zalakerámia gyártótól tűnt a legjobb megoldásnak. Hiszen a fürdőszoba csempe zalakerámia egy magyar gyártó, melynek számos, és igen jó minőségű csempe választéka van, ahonnan könnyűszerrel lehet választani. És meg is kérte a szomszédom a lányát, hogy nézzen is ki magának egyet, egy szürkét, hogy ha azt szeretne, így a fürdőszoba csempe zalakerámia lesz.

Szuperül választott a szomszédom lánya, ki tudja, hogy az általa talált oldalnak mennyi szerepe volt, az útmutatásban, hogy belátta egy letisztult színvilággal sokkal könnyebb dolgozni, és az mindenképpen időtállóbb, mint egy olyan szín, ami most tetszik neki, de két év múlva be sem tudna menni a fürdőbe, annyira idegen tőle.