arckrémLányomnak, Katalinnak holnap lesz a névnapja. 17 éves, a kamaszkor közepén nem könnyű eldönteni, milyen ajándékot válasszak neki. Annyiszor nyúltam már mellé, hogy elhatároztam, most inkább megkérdezem, mit szeretne, nem próbálok ki újabb kudarcba fúló ötleteket. Örült is a kérdésemnek, amit még múlt héten tettem fel neki, hogy legyen időm is beszerezni a kívánt tárgyat.

Sajnos az egész családunknak kifejezetten száraz a bőre. Ez a probléma nálam is gyakran jelentkezik, évekbe telt, mire a tökéletes arckrémet kikísérleteztem magamnak. Már akkor sajnáltam szegény Katát, hogy rá is ez a sors vár majd.

Tehát megkérdeztem Katától, mit szeretne a névnapjára, ő pedig azt mondta, hogy arckrémet kér. Úgyis jön a tél, és a hideg meg a szél kifejezetten szárítja a bőrt. Azt mondta, az eddigi arckrémek mind sikertelen kísérletnek minősülnek, mert egyik sem vált be. Ő is kipróbált már pára, és volt, hogy ragacsos maradt az arca, mert a krém nem szívódott fel rendesen, sok meg nem is hidratált, inkább szárított.

Törtük a fejünket, hogy honnan lehetne jó ajánlást kapni. Bea, a kozmetikusom, egyben barátnőm is, így gondoltam, felhívom őt, hátha tud segíteni. Megkértem Katát, hogy gondolja át, mik azok a tulajdonságok, amik még fontosak neki az arckrémekben, és jegyezze fel egy cetlire. Én másnap felhívtam Beát, és a cetli alapján elmondtam, milyen krémre lenne szükségem.

Bea átküldött egy netes oldalt, ahol többek között arckrémeket is lehet rendelni. Este megmutattam Katának az oldalt, aki azt mondta, kipróbálhatjuk a krémet. Mindkettőnknek tetszett a természetes összetevők listája, a shea vaj Kata kedvence volt már korábban is. Nyáron a tengernél azzal kenegette magát. Mindkettőnk számára ismeretlen volt a cég, de aztán hétvégén átjött Kata barátnője, Lili. Ő, mikor meglátta, Kata későbbi ajándékát, azt mondta, hogy náluk az egész család ilyen arckrémet használ, főként télen. Nagyon megörültem, mert így már két ajánlást is kaptam. Másnap meg is rendeltem.

Pár napon belül megérkezett az apró doboz, azóta nagyon kíváncsi vagyok, de nem bontottam ki, már csak egy nap, aztán meg pár hét, amíg kiderül, hogy beválik-e. Remélem, Katának nem kell annyit szenvedni a krém kiválasztásával, mint anno nekem. Milyen jó lenne, ha ez beválna!

Azért készítek neki egy tortát, hogy meglepetés is legyen a dologban, és már beszéltem Lilivel, ő szervez neki egy igazi tini-bulit, amihez én nem értek. A lényeg, hogy jól sikerüljön, bár elkényeztetni sem akarom. Sok barátja a születésnapján sem tarthat bulikat, remélem, értékelni fogja az igyekezetem.

Már délelőtt becsomagoltam a kenőcsöt, egy csöpp kis csomagolópapír elég volt hozzá. Igaz, hogy nem meglepetés, de szeretem, ha az ajándékozásnak megadjuk a módját.