Érdekes feladatot kapott a 7. osztályos lányom a tanárjától. Jobban mondva lehetett vállalni bemutatót, a környezet kímélő dolgokról, és ő is vállalt szorgalmi feladatot. A te gyereked is szokott?

Az iskolaeducation-548105_640

Nem igazán érdekelte a lányomat az iskola, olyan hetedik osztályig. Addig olyan langyos víznek mondhatnám, olyannak aki csak a felszínen akart maradni. Hiába mondtuk neki, hogy ez már számít a tovább tanuláshoz, motiválni is próbáltuk, persze sikertelenül. Nem tudom, hogy miért van úgy, hogy az egyik gyereket jobban érdekli, míg a másikat egyáltalán nem. Persze nem panaszkodhatok, mert meg soha nem bukott, azt azért igen csak rossz szemmel néztük volna.

Aztán jött a nagy áttörés, hetedik osztályban. Hogy mi történt? Nem tudom megmondani, egyszer csak magától jöttek a jó jegyek. Nem kellett könyörögni, vagy folyton beszélni, papolni az miatt, hogy tanulj már, neked most ez a dolgod, ez a munkahelyed… Az unalmas hegyi beszéd, amit már ő is unt, és persze én is. Hogy mitől változott meg? Nem tudom, csak azt, hogy most megy minden mint a karika csapás. A jegyei? Nem panaszkodom, mert 4 és 5 főként, persze néha becsúszik egy-két hármas. De semmi okom nem lehet arra, hogy panaszkodjak, hiszen eddig nem ezek a jegyek jöttek többségében.

A szorgalmi

Na ez egy külön fejezet minden gyerek életében azt hiszem. Van aki folyton írja ezeket, van akit egyáltalán nem érdekel. Én sem láttam sokat a gyerekeimet ilyennel foglalatoskodni. A minap viszont igen csak meglepett a lányom. Hogy miért? Elém állt, és segítséget kért, mert szorgalmit vállat. Még meg is kérdeztem tőle, persze poénosan, hogy beteg e esetleg, vagy hogy jól van e? Na minden viccet félre téve, ő a megújuló energiát választotta magának témának, ezen belül pedig a napelemes rendszer bemutatását. Nem egyszerű téma ugye?

Természetesen segítettem neki, mert nem igazán tudta, hogy hol is induljon el? Persze ötletei voltak, hogy mit is csináljon, de össze kellett hogy álljon a kép neki. Ja, és azt nem is mondtam, hogy mindezt számítógépen kellett megszerkesztenie, egy bemutatóban. Végül ha jól emlékszem, 19 dia kockát hozott össze, és tényleg nagyon ügyesen megcsinálta. Remélem, hogy most ez a fellángolás sokáig fog tartani, és ő is révbe ér.