Sajnos manapság már egyáltalán nem divat a szüleink segítségére lenni, ha a szükség megkívánja. Ez különösen igaz a tinédzser korosztályra, akik mindenáron igyekeznek lázadni, és nem hogy segítenék az őseiket, de sokszor még inkább hátráltatják is őket, ahol csak bírják. Őszintén szólva nekem is vannak néha rossz pillanataim, amikor szinte látom, hogy apám-anyám fején gyarapodnak az ősz hajszálak, de azért a javamra szóljon, hogy ha szükséges, akkor nagyon szívesen asszisztálok nekik bármiben. Mikor egy fél évvel ezelőtt úgy alakult, hogy költöznünk kell, szegények azt se nagyon tudták, hogy mihez kezdjenek, mivel ez volt életük első és eddig egyetlen lakása, fogalmuk se volt egy csomó dologról, ami az elmúlt 20 évben megváltozott. Tudjátok, hogy van ez… Egyik évben ezek a szabályok, a következőben meg teljesen mások attól függően, hogy éppen ki okoskodja ki őket. A lényeg, hogy csak most tudták meg, hogy energiatanúsítvány nélkül nem lehet adásvételre bocsájtani ingatlant, ők viszont ilyesmiről még sosem hallottak, ne tudták, hová forduljanak érte. Na, itt jöttem én a képbe!

Az energiatanúsítvány egy olyan dokumentum, ami energetikai szempontból képet ad egy adott ingatlan állapotáról, azaz megmutatja, hogy a szakértő szerint mennyi energia szükséges a fenntartásához. Sok fokozata van az AA++-tól a JJ-ig, attól függően, hogy a lakás, ház mennyire régi, hogyan van szigetelve, honnan szerzi az energiát, milyen a fűtésrendszere, milyenek a nyílászárói, és a többi. Azt olvastam, hogy a magyar átlag az FF, tehát ha ilyet kap valaki, az egyáltalán nem jelent rosszat, viszont a legjobb minősítést már csak és kizárólag olyan épületek kaphatják meg, amiket eleve úgy terveztek és szereltek fel. Nem csodálom, hogy anyámék ilyesmiről még nem hallottak, hiszen nem bújtak a neten ingatlanhirdetéseket, mi több, az internetet sem igen használják. Éppen ezért voltak bajban, mikor az ingatlanos szólt nekik, hogy jó lenne csináltatni egyet. Én viszont igyekeztem minél hamarabb tisztába kerülni az energiatanúsítvány fogalmával és az azzal kapcsolatos kérdésekkel, ezért nem is húztam sokáig az időt, nekiálltam keresgélni.

energiatanúsítvány

Nem kellett sokáig kutatnom ahhoz, hogy találjak néhány ezzel foglalkozó vállalkozást. De meg kellett állapítanom, hogy a legtöbb ezek közül csak helyi érdekeltségű, illetve valamelyik szervezet, vállalat “szolgálatában” állnak, szóval nem lehet őket bárhová csak úgy kihívni. Már majdnem ott tartottam, hogy én is kezdek kétségbe esni, mikor megtaláltam az e-tanusitas.eu oldalt. Elsőre nem úgy tűnt, mint akik kimagasodnak a többiek közül, azonban mikor kicsit jobban utánanéztem, rá kellett jönnöm, hogy messze sokkal jobbak mindenki másnál! Az egy dolog, hogy az oldalukon elképesztősen sok hasznos információt lehet találni energiatanúsítvány témában, töviről-hegyire elmagyaráznak minden ezzel kapcsolatos kérdést és kételyt, de emellett a szolgáltatásuk is elképesztő. Az egész országra kiterjedő szakemberi hálózatot tartanak fenn, vagyis bárhová képesek elküldeni valakit, hogy elvégezze a szükséges vizsgálatokat. Emellett ha szükséges, akkor gyorsított eljárásban akár 48 órán belül is elkészülhet náluk az energiatanúsítvány! Ez arra az esetre jó, ha sürgősen eladó egy lakás, és lenne is, aki nagyon gyorsan megveszi.

Ezek után talán érthető, hogy az első dolgom volt megmutatni anyáméknak az e-tanusitas.eu oldalt, és elmagyarázni nekik az ott tanultak alapján, mit is jelent az energiatanúsítvány, és mi kell a megszerzéséhez. Mondanom se kell, nagyon hálásak voltak, apám már másnap felvette velük a kapcsolatot és egyeztetett velük időpontot. Valószínűleg nem a miénk volt az első panellakás, amit felmértek, és nem is az utolsó, így vélhetően rutin vizsgálatnak minősült. Jött a szaki, 20 perc alatt megnézett mindent, és határidőn belül már meg is érkezett futárral az energiatanúsítvány. A lakás végül a várt FF minősítést kapta, ami nem meglepő, így viszont már teljes nyugalommal el lehetett kezdeni mindenféle portálon hirdetni a lakást.