Biológia tanárként számos osztályban, számos korcsoportnak, gyereknek tartottam már órát a környezetvédelem fontosságáról. Külön kihívás közhelyek nélkül tanítani a gyerekeknek ezt a témakört, főleg úgy, hogy a felnőttek egy része mind a mai napid tagadja a globális felmelegedés meglétét és veszélyességét. Sok esetben csak a jövő problémájaként kezelik otthon, ezért a gyerekek is ezzel találkoznak első körben. Ugyanakkor, természetesen sok gyermek már kiművelt ebben a témában is, a korosztályukat megszólaltató személyeknek köszönhetően (Greta T.). Nagy kihívás ezt a két, szinte ellentétes nézőpontot egy nevezőre hozni úgy, hogy az adott óra is élvezhető legyen.

Szeretek bármilyen tanítási anyagot hasznos tudnivalókkal és információkkal kiegészíteni. Például a bőr felépítésének tanításakor szoktam néhány szót ejteni a fényvédő krémekről. A környezetvédelemnél sok minden szóba kerül, beszélünk az elektromos autók elérhetőségéről, beszerezhetőségéről is.

A mai órán a napelemekről beszélgettünk, arról, hogy miért jók, miben járulnak hozzá a káros anyag kibocsájtásának csökkentéséhez. Szóba kerültek a napelem pályázatok és a napelem pályázatok feltételei is.

Miért is jó ha van napelem a házunkon vagy egyéb épületünkön?

Környezetkímélő

Az egyik legnagyobb szennyezést a fosszilis tüzelő anyagok égetése okozza. Ezek kiváltásával csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat.

Olcsóbb

Hosszútávon remek befektetés és szinte ingyen működtethetjük az otthonunkban az összes elektronikus készüléket. Napközben, napsütés mellett áram termelődik, akár többlet is, amit mi nem használunk el. Ezt az áramszolgáltató kifizeti, vagy majd az éjszaka folyamán, sötétedés után, amikor nem termelődik áram, mi is a szolgáltatóét fogyaszthatjuk. Így jöhet ki 0 forint összegűre az elektronikai számlánk.

Mik lehetnek a napelem pályázat feltételei?

Ma hazánkban van lehetőség magánszemélyként a családi házunkra 0%-os hitellel napelem rendszert beszerezni. Így pár év alatt megtérülő befektetésnek lehetünk a tulajdonosai.

Fontos, hogy helyszíni felmérés nélkül nincs semmilyen ajánlat. Az első lépés tehát egy helyszíni felmérés, ahol megállapítják, hogy otthonunk megfelelő állapotban van-e és telepíthető-e rá napelem rendszer.

Otthonunknak elég erősnek kell lennie, hogy a napelem rendszerhez tartozó tartószerkezetet és egyéb építési és szerkezeti modulokat képes legyen biztonságosan megtartani.

A ház tájolása is rendkívül fontos szempont abban, hogy megfeleljen otthonunk a napelem pályázat feltételeinek. Ideális esetben az épület dél keleti, illetve dél nyugati tájolású kell, hogy legyen, hisz így kaphatja a legtöbb napsütést a napelem rendszer.

Lapos tetős házra nagy kihívás napelem rendszert telepíteni, mert a tető dőlésszöge nem optimális. Ilyen esetekben nem lehet teljesen hasznosítani a napsütésből származó energiát, mert egy része kárba vész. Ezért, ha már a fejünket arra adtuk, hogy beszerezzük, erre is szenteljünk figyelmet.

A dőlésszöggel szorosan összekapcsolódva kell figyelembe vennünk, hogy a tágabb környezetünk nem vet-e árnyékot a tervezett napelem rendszerre, hisz az árnyék szintén csökkentheti a megtermelt áram mennyiségét. Az árnyékok alatt kell érteni a körül vevő fák, nagyobb épületek árnyékát.

Nem utolsó szempont az sem, hogy ellenőrizzük, hogy az ingatlanunknál hol vannak a rákötési pontok, ugyanis ezeken a pontokon keresztül fogják a szakemberek a napelem rendszert csatlakoztatni az elektromos hálózatra.

A gyerekekkel átbeszélve is arra jutottunk, hogy ezek a kritériumok nem légből kapottak és hogy nem ördöngösség megfelelni nekik. Bízom benne, hogy a diákok, akik ezen az órámon részt vettek, már figyelembe fogják venni ezeket a dolgokat, ha odakerülnek, hogy építkeznek. Nem felejtik el, hogy a napelem pályázat feltételei nem nehezen teljesíthetők. Sőt, bízok benne, hogy néhány tanuló otthon is megmutatja a szülőknek a napelem pályázat feltételeiről szóló oldalt.