Gyerekkorban és kiskamaszként a barátnőimmel való együtt játszás során, mindig babáztuk, elképzeltük milyen lenne majd, ha nekünk is gyerekünk lenne. Toltuk a babakocsiban a játék plüss figuráinkat és a műanyag babákat, lejátszottuk, hogy közösen neveljük a gyerekeket. Ez a tini kor beköszöntével megszűnik, más értékek lesznek fontosak. A tinikor nehézsége minden gyermeki játékvilágot maga mögött hagy, igaz minden ember más, hogy mik maradnak az álmaik és a jövőben mit szeretne elérni. Ezeket a nehézkes időket kell kibírni és utána új dimenziók nyílnak.

Nálam ez a húszas éveim végén érkezett el, amikor úgy döntöttünk, hogy babát szeretnénk, most már nem műanyagot, vagy plüss figurát, hanem egy rendes kis élőlényt. Újra feltörtek bennem a régi emlékek, ahogy gyerekkoromban tolom a játékbabakocsi.

Már akkor is azt tartottam a legfontosabbnak, mikor gyerekként nevelem a plüss állataimat és toltam a kocsit, hogy amiben szállítom őket, az kényelmes legyen.

Ezt most is így gondolom, rengeteg ötlettel felvértezve kezdtem babakocsit keresni a gyermekünknek. Az interneten keresztül rengeteg babakocsi elérthető.

Én is az interneten keresztül találtam egy remek céget, aki babakocsik forgalmazásával foglalkoznak. Rengeteg babakocsijuk van, a babakocsik tárháza elérhető náluk, mindenki megtalálja az elképzelésének megfelelőt. Nagyon sokrétű a honlapuk, mivel rengeteg termékük van, azzal segítenek a leendő vásárlóik számára, hogy minden általuk forgalmazott babakocsihoz termékleírást csatolnak, melyben feltüntetik, hogy milyen anyagból készül a mózeskosár külső, illetve belső- a baba testéhez közeli része. Rengeteg anyagú termékeket forgalmaznak, vannak antibakteriális anyagból készült kocsik. A vásárlók rendelkezésére állnak még vízlepergető és bőr borítással ellátott kocsit. Mindenki a saját ízlése szerint és aszerint tudnak választani, hogy mennyire aktívak a hétköznapjaik. Mivel ez a fantasztikus cég abban is segít a leírásoknak köszönhetően, hogy megtudják a vásárlói, milyen terepen, milyen aktivitásra ajánlják a termékeket. Aszerint tud dönteni a vevő.

A termékleírások mellett, találhatóak még képek a babakocsikról, szemléltetve, hogy milyen méretű, formájú és színvilágú kocsi fog érkezni a megrendeléskor.

Én nagy összehasonlító vagyok, kiválasztok több terméket és a két legesélyesebbet napokig képes vagyok nézni és egyik a másikkal hasonlítani.

Mivel ennyire bizonytalan voltam, és két nagyszerű babakocsi között vívódtam, felhívtam a cég telefonos ügyfél-szolgálatát. Ott egy nagyon kedves női hang, nagyon készségesen és segítőkészen állta mindenfajta problémámhoz és kételyemhez. Miután mindent átbeszéltünk, megnyugodva tudtam megrendelni a terméket, ez a vásárló orientált hozzáállás, nagyon szimpatikus volt számomra. Minden felvetésemre tudott válaszolni, nagyon képzett és eladás orientált volt.

Ennek köszönhetően meg is rendeltem a babakocsit, nagyon szép bézs színben, könnyű alumínium vázzal, vízlepergető külső réteggel és antibakteriális belső borítással. Olyan mózeskosárral mely idomul a babánk alakjához, a kis fejét megtartva.

Igyekeztem olyan babakocsi családot választani, mely több részből áll és több funkcióval is bír, ezért esett a választásom egy mózeskosárral egy autósüléssel és egy sport résszel rendelkezik.
A választásom merőben egyszerű tényeken múlott, hogy minden életszakaszára szerettem volna a gyermek számára babakocsit vásárolni. Ezzel a három az egyben megoldással ez sikerült is. Ez a megoldás szerintem mindenki számára nagyon praktikus, mivel egy egyszer kell megrendelni a különböző életkorra és fejlettségi szintekre alkalmas babakocsi részeket, melyek egy könnyű vázra felszerelhetők, minden egyes része ugyanazon vázra. Az alumínium váz nagyon fontos volt számomra mivel emelésnél szerettem volna, ha könnyű lesz a babakocsi, és kocsiba való helyezés is így megoldható egy gyengébb nő számára is.

Online meg is rendeltem a terméket, a cég webes felülete könnyen használható és mindenki számára egyértelmű. Házhoz szállítást és utánvételt választottam, ez számomra nagy könnyebbség, hogy nem kell egy boltba bemennem, hanem mindent házhoz hoznak.

Ezt a remek babakocsikat forgalmazó céget, mindenkinek csak ajánlani tudom, mert korrekt árakkal és magas minőséggel forgalmazzák termékeiket. A szállítást is pontosan előre egyeztetett időpontban eszközölik, így mindenre fel tudtam készülni. Kiszállításkor, a csomagot kibontva, ugyanaz a kép tárult elém, mint az online felületen, teljes mértékben ugyan azt kaptam meg, mint amilyen kép alapján megrendeltem a terméket. Ez a cég egy rendkívül korrekt és megbízható babakocsikat forgalmazó vállalat.